Képzeld el, hogy egy mezőn sétálsz, érzed, ahogy a lábadat simogatja a harmatos zöld fű, ahogy a karodat hűsíti a tavaszi szél, ahogy az orrod felfigyel a frissen kaszált szalma illatára…
szomoru volam mint valami öreg szamár s minden pocsolyánál megmostam a fejem
emlékeimet szerettem volna kimosni fejemből melyek szörnyen megülepedtek
és fekete zászlókat lobogtattak a partok felé hogy miféle partok felé azt nem tudom
ugy éreztem valami rohanó folyó vagyok és partjaim vannak lesorvadt pálmákkal és zöld békákkal
mert ekkor már költő voltam megoperálhatatlanul
Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: “oké, ez a határ”. Majd hirtelen egy kicsivel tovább lépsz… és azon kapod magad, hogy nagyon magasan rudsz repülni.
